MyTix jegyértékesítő rendszer

Jegyértékesítés, beléptetés: egyszerűen, megbízhatóan, gyorsan

A 235/2019. (X. 15.) kormányrendeletben foglalt NTAK adatközlésnek rendszerünk teljesmértékben megfelel, így 2024. január 1-től rendszerünk használatával eleget tud tenni a törvényi követelményeknek.

Megoldásunk NTAK-ról

Rólunk

Szoftverfejlesztő cégként 2014 óta fejlesztjük MyTix jegyértékesítő rendszerünket, mely több helyszínen biztosítja a folyamatos jegyértékesítést. Számos nagy tömegrendezvény jegyértékesítésén és beléptetésén szereztünk már tapasztalatot, mely hozzásegített minket a rendszer tökéletesítéséhez.

PEN 2015

Az első nagy megmérettetése a MyTix rendszernek a 2015-ös PEN (Pécsi Egyetemi Napok) volt, ahol számos beléptető kapu működött együtt. A rendezvény nagy látogatottsága miatt rövid időn belül nagy mennyiségű elővételes jegyet kellett értékesíteni, és ez kihívást jelentett a rendszer számára. Ennek ellenére a MyTix rendszere megbirkózott a kihívással, és sikeresen kezelte a nagy forgalmat.

Bár előfordult némi túlterheltség, ez a tapasztalat hozzásegített minket ahhoz, hogy a MyTix rendszerét felkészítsük az ilyen jellegű terhelésekre is, így biztosítva a felhasználók pozitív vásárlási élményét. Ezek a tapasztalatok segítették a rendszer további fejlesztését és javítását, hogy még hatékonyabbá és megbízhatóbbá tegyék a jövőben.

Pécsi Est / Amper Klub

Ez a lehetőség különösen érdekes lehet azok számára, akik részt vesznek a pécsi esteken, vagy a városi éjszakai élet különböző eseményein. A Pécsi Est klubban is lehetőség van a MyTix rendszerén keresztül előre megvásárolni a jegyeket, majd a helyszínen egyszerűen bemutatni a mobiltelefonon az elektronikus jegyen található vonalkódot a beléptetőnél. Ez a gyors és egyszerű folyamat segít elkerülni a hosszú sorokat és a felesleges várakozást.

Az Amper klub és a Pécsi Est rendezvényein való részvétel így rendkívül egyszerű és kényelmes a MyTix rendszerével. A rendszer lehetővé teszi a jegyek online és offline értékesítését, így mindenki számára elérhető és hasznos lehet.

Made in Pécs

évek óta stabilan dolgozunk együtt,
megbízható, profi csapat

Sean Ngu
Gellai Gergő Made in Pécs Kft. ügyvezető
823
esemény
48769
felhasználó
151732
eladott jegy
8
év tapasztalat

NTAK

Az NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) által előírt adatszolgáltatási kötelezettség (235/2019. (X. 15.) kormányrendelet ) minden turisták által látogatott helyszínre kiterjed, ahol belépőjegyet értékesítenek. A jogszabályi megfelelés lehetőséget teremt az új online értékesítési felületek bevezetésére és a beléptető rendszerek modernizálására. Ha Ön az előírt kategóriába tartozó attrakciót üzemeltet, akkor a jogszabályban meghatározott határidőig be kell vezetnie a megfelelő jegyértékesítő szoftvert és eleget kell tennie az adatszolgáltatási kötelezettségnek. A modern és megbízható rendszer használatával nem csak a törvényi előírásoknak tesz eleget, hanem új értékesítési csatornákat is nyithat, és egyszerűbbé teheti a beléptetést.

2023. július 1-től jegyértékesítési adatot kell szolgáltatni minden turisták által látogatott helyszínnek:

Strandok, fürdők

Múzeumok és muzeális intézmények

Kalandparkok

Állatkertek

Koncertek

Rendezvényszervezők, művelődési házak

További pontos részletek: https://info.ntak.hu/attrakcio

Megoldásunk

Rendkívüli kihívást jelenthet azok számára, akik korábban csak hagyományosan értékesítették belépőiket, hogy bevezessék az NTAK által előírt adatszolgáltatási kötelezettséget és az ehhez szükséges új jegyértékesítő rendszert. Azonban ez a változás egyben lehetőséget is kínál arra, hogy új értékesítési csatornát nyissanak és online elővételes jegyek értékesítésével bővítsék ügyfélkörüket. Ezzel a lehetőséggel élve nem csak törvényes működésüket biztosítják, de javíthatják az ügyfélélményt és növelhetik a bevételeiket is.

NTAK megfelelés

Adatszolgáltatási kötelezettséget automatikusan végzi a rendszer, így ezzel önnek nem lesz dolga.

Beléptetés

Mobil eszközök segítségével gyorsan és egyszerűen tudja ellenőrizni a jegyek érvényességét.

Helyszíni értékesítés

Akár beléptetés közben is állíthat ki különbözeti jegyet, melyről rögtön nyugtát is nyomtathat.

On-line elővétel

Csökkentse a pénztárnál lévő sort és nyisson új on-line értekesítési felületet, ezzel is növelve látogatói elégedettségét.

Részletes statisztika

Átfogó vagy részletes lekérdezéseket is indíthat az eddigi jegyeladási adataiból, ezzel megkönnyítve az új események szervezését.

Ügyfél tájékoztatás

Integrált hírlevél küldő rendszerünk segítségével gyorsan tájékoztathatja vendégeit egy esetleges változásokról vagy új lehetőségekről.

Fizetés

MyTix rendszerünkkel lehetővé tesszük az online jegyértékesítést, amelynek során az OTP Simple által biztosított online fizetési megoldást alkalmazzuk. Ez a legversenyképesebb költségekkel járó lehetőség a piacon, amelynek segítségével könnyen és gyorsan lebonyolítható a jegyértékesítés és az ehhez kapcsolódó fizetési tranzakció. Az OTP Simple megbízhatósága és rugalmassága biztosítja, hogy ügyfeleink elégedetten használhassák szolgáltatásainkat.

Pontos ajánlatért vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kapcsolat

Ha bármilyen kérdése van a MyTix rendszerrel kapcsolatban, vagy segítségre van szüksége az NTAK megfelelésben, kérjük, ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot!
Szívesen segítünk Önnek bármilyen kérdés megoldásában.

Keressen minket bizalommal, hogy segíthetssünk bevezetni az Ön jegyértéktesítő rendszerét!


K3Net Kft.
7624 Pécs,
Hungária utca 37.
B épület fsz/2.

+36 30 273 0102
info@mytix.hu